Mindegyhelyen

Miért kellesz nekem

Egyik nap kedves ismerősöm – aki nem mellékesen egy férfi- megkérdezte tőlem, hogy miért kell ő nekem, hogy miért van rá szükségem. És természetesen ezt ki is adta nekem házi feladatnak…. 🙂

Hát lássuk csak…

Hogy szükségem lenne rád? Hát nem így fogalmaznék. Inkább úgy, hogy ha nem lennél a barátom, ha nem ismernélek bizony üres lenne az életem, hiszen olyan sok mindent átéltünk mi már együtt. Emberi lelkek és életek megmentője oldalon ismerkedtünk meg és nagyon jól is indult az ismerkedésünk. Sok-sok beszélgetés után jött a levelezés, majd Te elmentél messzi Ír földre. De mi így is megmaradtunk egymásnak. Sok emberi kapcsolat ment végbe köztünk és természetesen sokan el is hagytak minket vagy csak ferde szemmel néztek ránk, hogy férfi és nő között nincs barátság….

És íme, itt a bizonyítvány: DE igen van 🙂

Hogy miért kellesz nekem? Ez a kérdés már jobban tetszik nekem. Miért is? Mert a bizalmasom vagy és volt rá példa, hogy bizony mi ketten balhéztunk egymással és bizony volt több napos mosoly szünet is köztünk még is a madzag két végét mi ketten fogtuk. Egyik oldalán a másikon pedig Te voltál. Nem engedtük el. Fogtuk vagy mosollyal a szánk körül vagy azt lepergetve. De valamelyikünk csak megrezegtette azt a madzagot jelezve, hogy – Hahó! Itt vagyok !

Azért kellesz nekem , mert szeretem, hogy a madzag másik oldalán vagy. Hogy bármi is van bizony önző dolog, de bevallom.

Szükségem van Rád!

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. László Péntek says:

    Kedves MadzagTarsam !
    Mint mindenki, – Te is, en is, – egyszer nagyon szeretheto, masszor nagyon utalhato vagy. Vagy legalabbis , igy erezzuk. De erezzunk barhogy is , kozben tudjuk, hogy mindennel egyutt, jo, hogy vagy. Szeretjuk, hogy vagy. Sokmindenkinek, sokfelekeppen vagy.
    Es nekem is, valahol, valamiert, valamennyire, vagy. Es ez bitang jo erzes.
    Ennyi.

  2. László Péntek says:

    Koszonom..
    MadzagTárs


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!